Nem hinné el, ki Stana Alexandra új párja

Stana Alexandra
Vágólapra másolva!
Stana Alexandrának új párja van, amiről most először mesélt a Dancing with the Stars táncosa.
Vágólapra másolva!

Nádas György nemrégiben egy tévéműsornak hála felhúzta azokat a bizonyos táncoló fekete lakkcipőket, a közönség pedig imádta. Pár éve ez még lehetetlennek tűnt, hiszen jelentős túlsúlya miatt járni is alig tudott. Mióta azonban 30 kilótól megszabadult, nincs előtte lehetetlen.

Stana Alexandrától tanul táncolni Nádas György. A színészről, humoristáról hamar kiderült, hogy igazából a parkett ördöge.

Nádas György, Stana Alexandra
 

"A Csináljuk a fesztivált! színpadán Komár László Táncoló fekete lakkcipők című dalát adtam elő. Egy kicsit táncoltam is, a közönség pedig nagyon szerette. Úgy éreztem, kár lenne ezt elengedni. 

Korábban féltem mindenféle mozgástól, 115 kilót mutatott a mérleg, amikor utoljára működött alattam, aztán ő sem bírt el engem.

Az utolsó csepp az volt, hogy mentem lefelé a lépcsőn, és reccsent egyet a bal térdem. Aztán már alig tudtam járni, de nem akartam térdprotézist! Tudtam, hogy le kell fogynom. Rátaláltam egy mediterrán és trópusi gyógynövényekből készült kivonatra, aminek a segítségével koplalás nélkül sikerült leadnom mára már 30 kilót. A benne lévő vadon termő bogyó, amit a népgyógyászat bélseprűnek is nevez, az emésztés beindításával kezdte a szervezetem nagytakarítását. Egy indiai növény hatására – amit évszázadokon keresztül rágcsáltak az őslakosok – sokkal kevesebb édes és sós ételt kívánok. Az édességeket sem habzsolom már, egy cukorgyilkosnak becézett anyagnak köszönhetően. Amit eszem, az pedig nem rakódik le." – magyarázta Nádas, aki 30 kilós fogyása után már nem fél a mozgástól, és már amúgy is van egy pici táncos múltja.

"Az Esztergomi Ferences Gimnáziumból jártunk Budapestre a srácokkal egy úgynevezett bikabusszal a lányiskolába táncolni. Brúnó bácsi tanított minket, és az angol keringőt bízta rám, azzal is vizsgáztam. A vizsgámon a partnerem egy nagyszerű színésznő, Bede-Fazekas Annamária volt” – emlékezett vissza Gyuri.

Láttam egy műsorban Alexandrát, és tetszett, amilyen türelmes mégis vagány, így felkerestem.

 

Stana Alexandra, Nádas György
 

Színpadi mozgásban szerintem Alexandra a legjobb, Már néhány órán túl is vagyunk” – árulta el Gyuri, akitől Stana Alexandra vette át a szót.

„Úgy érkezett hozzám Gyuri, hogy azt állította, nem táncol jól. 

Azt mondtam, ezt nem hiszem el, és igazam lett. Sokkal ügyesebb, mint gondolja, a csacsacsa már nagyon jól megy neki, legközelebb valamelyik standard tánc következhet 

– mondta a táncművész. Tanítványa pedig boldogan követi tanácsait, mivel úgy érzi, fogyásával annyi kapu nyílt meg előtte, amire nem is számított.

Stana Alexandra, Nádas György