Nagy a baj Vajna Tímea családjában

Vajna Tímea
Fotó: Instagram/Vajna Tímea
Vágólapra másolva!
Nehéz időszak áll Vajna Tímea mögött, családjában és baráti körében is több halálesettel és betegséggel kell szembenéznie az elmúlt években. Ezenkívül sikertelenül küzd az anyaságért évek óta, ami szintén beárnyékolja a boldogságát új férjével, Zoltánnal. Most újra a kórházból jelentkezett az özvegy, azonban most nem ő kap kezelést, hanem szeretett nagymamája, aki miatt nagyon aggódik.
Vágólapra másolva!

Vajna Tímea tavaly ment hozzá a sikeres üzletemberhez, Ráthonyi Zoltánhoz, akivel titokban mondták ki a boldogító igent. Andy Vajna özvegye akkor azt mondta, hogy szeretnék a családdal és barátokkal is megtartani majd az esküvőt, a jelen események tekintetében ez a terv talán elmarad, ugyanis Vajna Tímea szeretett nagymamája kórházba került. Az özvegy nagyon közel áll szeretett nagymamájához, aki férje elvesztése után és az üzleti életben is rengeteget támogatta unokáját, aki állítólag Zoltán miatt kissé eltávolodott tőle. Most azonban nagy a baj, ugyanis a nagymama kórházba került, amiről egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben számolt be Vajna Tímea. A fotón az özvegy és nagymamája látható kéz a kézben, de komoly probléma lehet, mert a fotóhoz írt üzenet alapján aggasztó a helyzet.

Vajna Tímea
Vajna Tímea szeretett nagymamája kórházba kerüt, nagyon aggódik miatta
Fotó: Vajna Tímea Instagram