Kórházba került Király Viktor

Király Viktor
Király Viktor
Fotó: Instagram / Király Viktor
Vágólapra másolva!
A Megasztár egykori nyertese közösségi oldalán számolt be erről.
Vágólapra másolva!

Mint korábban mi is írtuk, hosszabb, bő egy évig tartó különélés után békült ki Király Viktor és felesége, akiknek sokáig válságban volt a kapcsolata, tavaly nyáron még el akartak válni egymástól. Sokáig hiába küzdöttek a házasságukért, úgy tűnt, minden hiába. Majd hirtelen mégis kibékültek: házaspár fél éve van újra együtt, és úgy tűnik, hogy jól megvannak.

KirályViktor
Király Viktor
Fotó: Király Viktor Instagram 

A friss videójából kiderül, hogy kórházba kellett mennie. "Nincs nagy baj, csak a könyökömre estem, és eléggé be van vizesedve. Kicsit megnehezíti a sportolást, bokszot, ezért most megyek megnézetni, hogy pontosan mi a baja. Reméljük, hogy nem sok" - mondta az énekes. 

A vizsgálat után kiderült, hogy nincs nagy baj, folytathatja a sportot és fellépésekre is mehet.