Kórházba került Harvey Weinstein

Harvey Weinstein
Harvey Weinstein már 2022-ben járókerettel jelent meg a bíróságon
Fotó: Photo by TIMOTHY A. CLARY / AFP
Vágólapra másolva!
Harvey Weinsteint átszállították egy New York-i börtönbe, onnan azonban egyből a kórházba került.
Vágólapra másolva!

Egyészségügyi szempontból egy roncs a börtönbüntetését töltő Harvey Weinstein – legalábbis ezt mondta az ügyvédje, Arthur Aidala, miután a korábbi producert kórházba szállították egy New York-i börtönből.

Úgy tűnik, hogy fizikailag sok segítségre van szüksége. Rengeteg problémája van.

Mindenféle vizsgálatokat végeznek rajta. Egészségügyileg eléggé összeomlott, egyfajta roncs" – mondta Aidala az ügyfeléről, akit éppen csak átszállítottak a New York állambéli Mohawk börtönből a New York-i Rikers Island börtönébe, a de onnan egyből átvitték a manhattani Bellevue kórházba.

Harvey Weinstein
Harvey Weinstein 2022-ben a Los Angeles-i bíróságon
Fotó: AFP / Photo by ETIENNE LAURENT / POOL / AFP

Az ügyvéd hozzátette, hogy Weinsteinnel szerinte kifejezetten rosszul bántak az átszállítás során: egy korty vizet sem kapott, de ételt sem adtak neki, ahogy mosdószünetet sem engedélyeztek a számára. "Egy 72 éves beteg emberről van szó" – próbálta védeni.

Harvey Weinsteinnek többféle egészségügyi problémája van, szívproblémákkal, cukorbetegséggel, alvási nehézségekkel és látászavarral küzd – ügyvédje ugyanakkor megjegyezte, hogy szellemileg, mentálisan teljesen ép, a betegsége csupán fizikai.

Hatályon kívül helyezték a bírósági ítéletet

A hír napokkal az után érkezett, hogy a New York-i bíróság eljárási hibákra hivatkozva hatályon kívül helyezte a 2020-as ítéletet, amelyben Weinsteint 23 év börtönre ítélték szexuális bűncselekmények miatt.

Egyelőre nem tudni, hogy az ügyben indul-e újabb eljárás a korábbi producer ellen, az azonban biztos, hogy továbbra is börtönben marad – a 2020-as ítélet után 2023-ban ugyanis újabb 16 év börtönt kapott.

Mint ismert, Hollywood egykori egyik legbefolyásosabb filmproducerét még 2020-ban ítélte 23 év börtönbüntetésre egy manhattani bíróság, miután bűnösnek találták nemi erőszak és szexuális támadás vádjában. A befolyásos producer 2017-ben kitört szexuális zaklatási botránya és azt követő bukása indította el a MeToo-mozgalmat, amelynek során nyilvánosságra került a szórakoztatóiparban, az üzleti életben, a médiában, a politikai életben vagy más területen befolyásos több száz ember ügye, akik szexuális zaklatást követtek el.