Így van most a TV2 súlyos beteg sztárja - videó

Trap kapitány, Molnár Tior
Vágólapra másolva!
A Sztárban Sztár egykori versenyzője korábban elárulta, hogy súlyos beteg, ami a szívére is ráment. Az énekes az elmúlt hónapokban eltűnt a nyilvánosság elől, azonban most elárulta, hogy jelenleg hogyan érzi magát.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Molnár Tibor, azaz Trap kapitány az évek során túlhajszolta magát, ami miatt súlyos beteg lett. Kiderült, hogy a beatbox miatt nagyon megerőltette a rekeszizmait, a hasizmát, és utólag kiderült, hogy a szívére is ráment. A betegsége ellenére elvállalta a Sztárban Sztár műsorban való szereplést, azonban belátta, hogy utána vissza kell fognia magát, illetve a stresszt is csökkenteni kell az életében. 

"Nagyon érdekes, hogy 2017 óta már jelentkezett ez az érzet, ami olyan volt a gégém alatt, mint egy lüktető érzés, meg a gyomorszájamban is. 

De én azt hittem, hogy azért, mert a beatbox is, meg az éneklés is igényli a rekeszizmokat és a gégét, és azt hittem, hogy ez is egy ilyen megerőltetés, és nem annyira foglalkoztam vele. 

Utána pedig amikor már napokig nem múlt el, azt hittük, hogy csak pánik, de aztán kiderült hosszú vizsgálatok után, hogy bizony a szív csinálja ezeket az érzeteket, amire abszolút nem gondoltam volna" - árulta el korábban. 

Az énekes egy időre visszavonult a nyilvánosságtól, vidékre költözött, ami teljesen megváltoztatta. Betegsége óta először szólalt meg az egészségügyi problémájáról, ami akár végzetes is lehetett volna. 

"Az évi 200 koncert nagyon megviselt. Azóta jobban vagyok. Most is aktív vagyok, de most már sokkal több időm jut a magánéletemre. 

Azzal a legnagyobb sallanggal élnék, hogy minden embernek két élete van, és a másodikat akkor kezdi el élni, amikor rájön, hogy csak egy van.

Nekem is ez így volt. Én is szerintem azt vettem a szívemre, hogy nagyon sokat dolgoztam, alkottam másoknak is, és magamra nem jutott annyi idő, és azt sem olyan formában csináltam, mint ahogy a 12 éves kis Tibi kitalálta" - mesélte.

A Petőfi TV interjújából kiderült, hogy az énekes haza költözött Szegedre, ami teljesen feltöltötte, úgy érezte magát, mintha csak nyaralna.