Hihetetlen: Arnold Schwarzenegger nem volt elég jó Terminátornak

Terminator, Arnold Schwarzenegger
Vágólapra másolva!
A Terminátor-filmek első részét még 1984-ben mutatták be, ami azóta legendássá vált. A film rendezője, James Cameron hiába választotta ki Arnold Schwarzeneggert a főszerepre, nem volt elégedett vele.
Vágólapra másolva!

1984-ben mutatták be James Cameron sikerfilmjét, a Terminátort Arnold Schwarzenegger főszereplésével. A sci-fit a thrillerrel, az akciófilmmel és horrorral ötvöző alkotás olcsó B-filmnek indult, de Cameron olyannyira eredeti módon alkalmazta a már ismerős elemeket, hogy végül filmtörténetet írt. A 6,4 millió dolláros költségvetésű film 78,3 millió dollárt termelt 1984-ben, és a siker további folytatásokért kiáltott.

A világhírű rendezőnek Párizsban tartottak egy kiállítást, ahol a Terminátor és Arnold Schwarzenegger neve is felmerült. Kiderült, hogy Cameront egyáltalán nem nyűgözte le a színész, sőt, a legendássá vált karaktert miatta változtatta meg.

Egyáltalán nem ismertem Arnoldot, de az biztos, hogy verbálisan akkor nem nyűgözött le. 

Inkább fizikailag volt erős a jelenléte. Miközben beszélt, én csak az arcára koncentráltam. Nagyon egyedi arca volt, vonásaiból egyfajta hajthatatlan akaraterő sugárzott, majdnem egy megtestesült brutalitásnak tetszett. És ekkor felmerült bennem, hogy hát játszhatná ő a terminátort. A probléma csak az volt, hogy a terminátornak nagyon is ártalmatlannak kellett tűnnie. Eredetileg egy beszivárgónak szántam. Ez volt a lényege ennek a kiborgnak, amelyet élő szövet borít, hogy egyszerűen el tud vegyülni a tömegben. Nos, Arnold pont nem ez a fickó. Szóval gyakorlatilag a fejben újraírtam a sztorit a beszélgetésünk során" - vallotta be.

A döntés jó volt, ugyanis a film mára már egybeforrt a színész nevével, és hatalmas kasszasiker lett. 

"Úgy rendeztem őt, hogy viselkedjen úgy, mint egy cápa. A szemei mozognak, de nem pazarol semmilyen energiát feleslegesen mindaddig, amíg szükség nem lesz rá. Másnap, amikor néztük vissza az anyagot, újra és újra megtekintettem a közelképeket. Csak bámultunk. Nagyon precízen mozgott. Akkor tudtuk, hogy kész, megvan, működni fog a film, mert ott állt előttünk a karakter. Az már nem Conan volt; ő volt a terminátor" - idézte szavait az IGN