Még mindig nincs kész Csobot Adél és Istenes Bence balatoni álomotthona

Vágólapra másolva!
Csobot Adél és Istenes Bence már hónapok óta vidéken élnek, elmondásuk szerint nagyon élvezik a nyugalmat és a csendet, ami körülveszi őket.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban már írtunk, házat vett a Balaton-felvidéken Csobot Adél és Istenes Bence, amit még fel kellett újítani. Ott tervezik ezentúl az életüket, messze a zajos nagyvárosoktól. Most egy friss videóban áradoztak az új lakóhelyükről, és azt is elárulták, hogy még nem került minden a helyére a hatalmas álomházban.

"Ahol most tartunk, az az állapot, hogy a ház már jó ideje beköltözhető állapotban van, úgyhogy mi be is költöztünk. Nagyon sok részét már berendeztük és belaktuk, de még mindig vannak olyan helyiségek, ahonnan hiányoznak bútorok. Lehet, úgy tűnik, hogy nagyon bánatos mondjuk, de nem! Mindig mondom a Bencének, hogy szerintem baromi jó, hogy ilyen finoman, mondhatni komótosan haladunk, mert így mindennek lehet örülni" - mesélte az énekesnő.

Istenes Bence azt mondta, ő annak idején elhitte, hogy múlt augusztusra teljesen elkészülnek, később kellett rájönnie, mennyi munka van még a házzal, miután az felépült. 

Egyszerűen hálás vagyok. Annyira gyönyörű ez! És itt lakhatunk! Emberek nyaralni jönnek ide, gyönyörködnek a tájban, és nekem minden reggelemnek a része, hogy ezt láthatom

– mondta Istenes Bence, aki a munkája miatt rendszeresen jár Budapestre, szerinte az életükben a sok inger továbbra is megmaradt, ezért is élvezik annyira a vidéki nyugalmat.