Pár hónap után már az esküvőt tervezi Balogh Edina és Szabó Simon

Balogh Edina, Szabó Simon, Farm VIP
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Balogh Edina és Szabó Simon sok mindent elárultak a kapcsolatukról, leendő esküvőjükről is beszéltek.
Vágólapra másolva!

Balogh Edina és Szabó Simon a Farm VIP forgatásán jöttek össze, miután mindketten elváltak. Az előző kapcsolatukból mindkettőjüknek van két gyereke, közös babát így nem terveznek – az esküvőről azonban már beszéltek egy friss interjúban.

Mi már összeházasodtunk a farmon.

De tényleg, van egy ugyanolyan karkötőnk, amit még ott kötöttünk föl, és azóta nem vettük le. Ez nekünk nagyon sokat jelent, nyolc hónapja rajtunk van. Komolyra fordítva a szót, én szeretem elkötelezni magam, és szeretem, ha elköteleződnek mellettem, ehhez viszont idő kell. Nem zárkózom el semmitől, szívesen elvenném Edinát, ha úgy alakul" – mondta Szabó Simon a Story magazinnak.

"Annyira szoros és mély a kapcsolatunk, a bizalmunk, hogy nem érezzük se a baba, se a papír fontosságát. 

Egyáltalán nem tartok igényt a házasságra, de Simonnak biztosan nem mondanék nemet.

De ha lenne is esküvő, az nagyon más lenne, mint az első, ami ország-világ előtt zajlott. Azt se bánnám, ha Simonnal csak ketten lennénk" – tette hozzá Balogh Edina.