Az egyik híres Stephen King-regényt soha többet nem adják ki, ez az oka

Stephen King
Stephen King
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Stephen King egyik könyve már nem kapható, és soha többé nem is fogják árulni, miután ő maga kérte, hogy vegyék ki a forgalomból.
Vágólapra másolva!

Hosszú karrierje során az elsősortban horroszerzőként ismert King összesen 65 könyvet írt, első regénye, a Carrie 1974-es megjelenése óta. Kinget nem véletlenül tartják az egyik legtermékenyebb szerzőnek - legalábbis sokkal gyorsabban ír, mint George R.R. Martin, akitől 13 éve várják rajongói a Trónok harca-ciklus folytatását. 

Stephen King
Stephen King
Fotó: AFP / Getty Images via AFP/2018 Getty Images

A 65 Stephen King-könyv között azonban van egy, amelyet nem találni meg a polcokon, és ez a karrierjének korai szakaszából való. 1977-ben kiadta A ragyogás című regényét, amelyből kiváló film is készült később, de ugyanebben az évben egy Richard Bachman nevű szerzőnek megjelent egy regénye, Rage címen. Kiderült azonban, hogy King és Bachman ugyanaz a személy, azaz álnéven publikált. 

A Rage-ből csak azok a példányok maradtak forgalomban, amelyeket régen nyomtattak, ugyanis a szerző úgy döntött, nem akarja, hogy többé kiadják. A regény magyar kiadása régóta várat magára, de előzményeket ismerve valószínű, hogy soha nem lesz lefordítva, kiadva.  

"Most már nincs nyomtatásban, és ez jó dolog" - írta King egyszer a regényről, majd míg egy 1999-es beszédében kifejtette, hogy a 14 éves Michael Carneal által elkövetett 1997-es iskolai lövöldözés, amelyben hárman meghaltak és öten megsebesültek, miért győzte meg arról, hogy ideje volt kivonni a könyvet a nyomtatásból. A fiúnak megvolt a Rage egy példánya - a sztori pedig egy középiskolás diákról szól, aki megöli két tanárát, és azzal fenyegetőzik, hogy megöli a diákokat, ha nem teljesítik a követeléseit. Stephen King könyvét utána számos amerikai iskolai lövöldözéssel hozták összefüggésbe - ezért nem nyomtatnak belőle több példányt.