Több év börtönt is kaphat a lövöldöző Mandula Ádám

Mandula Ádám
Vágólapra másolva!
Kiderült, hogy áll most a rendőrségi ügye Mandula Ádámnak, akit még tavaly decemberben tartóztattak le fegyveresen elkövetett garázdaságért.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, a korábbi valóságshow-szereplőt, Mandula Ádámot – több korábbi rendőrségi ügye és botránya után – tavaly decemberben azért tartóztatták le, mert részegen lövöldözött és karddal hadonászott a nyílt utcán. Az eset után a barátnője is szakított vele, azóta azonban nemigen érkeztek hírek a férfiről.

"M. Ádámmal szemben a budaörsi rendőrkapitányságon felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének, valamint kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt van folyamatban büntetőeljárás" – közölte most a Pest vármegyei rendőr-főkapitányság a Ripost kérdésére.

A lapnak egy ügyvéd is nyilatkozott arról, hogy Mandula Ádám milyen büntetésre számíthat: "Több szempontot is figyelembe kell venni, mert van egy olyan lehetőség, hogy a férfi vállalhatja azt, hogy hat hónapos kezelésre megy. Ha sikeresen teljesíti a fél évet, akkor a vádiratba nem kerül bele. Így a korábban említett felfegyverkezve elkövetett garázdaságért fele, ami így csak 3 évig terjedő szabadságvesztés lehet. Ha viszont nem teljesíti az elterelést, vagy egy éven belül már teljesítette, akkor halmazatban nullától négy és fél évig terjedő szabadságvesztés szabható ki" – mondta dr. Pikali Petra.