Szexbotrányba keveredett a világsztár: modellel csalta meg a párját

Jessica Biel, Justin Timberlake
Vágólapra másolva!
Egy modell azt állítja, hogy a világszár Hugh Hefner villájának a medencéjében vele csalta meg a párját.
Vágólapra másolva!

Justin Timberlake és Jessica Biel Hollywood álompárjának számítanak, ám egy nemrég leadott podcast műsorban az ellenkezője derült ki. A pár még 2012-ben házasodott össze Olaszországban, majd két gyermekük született. Habár a színésznő soha nem titkolta, hogy kapcsolatukban voltak mélypontok, férjéről kiderült, hogy egy modellel került közelebbi kapcsolatba.

Hugh Hefner egykori szeretője, Zoe Gregory hosszú év után úgy érezte, itt az ideje mindent bevallani. Egy műsor vendége volt, ahol azt állította, hogy Justin Timberlake-kel volt kalandja, nem is akárhol: Hugh Hefner Playboy-villájának medencéjében, ami örömbarlang néven lett ismert, ugyanis a már említett helyszínen többen is szexeltek.

"Nem akart puhánynak tűnni. Mindketten bementünk a barlangba és levetkőztünk, aztán hülyéskedtünk. Nem szexeltem vele. Megsimogattuk egymást és csókolóztunk" - vallotta be a modell.

Az estre még a 2000-es években kerülhetett sor, ám akkor Justin Timberlake nem Jessica Biel-el alkotott egy párt, hanem Cameron Diaz volt a szerelme. A történtekről az énekes még nem nyilatkozott, ám roppant kellemetlenül érintheti, hogy fény derült a szexbotrányra - írja a TWN

Zoe Gregory
Fotó: Instagram.com/zostarzz/