Pintér Tibor elmondta, mi köti össze 20 évvel fiatalabb barátnőjével

Pintér Tibor Tenya
Fotó: Instagram/Pintér Tibor
Vágólapra másolva!
Pintér Tibor és húsz évvel fiatalabb párja, Ilyés Jenifer öt és fél éve vannak együtt – erről beszélt a színész.
Vágólapra másolva!

Pintér Tibor Tenya és barátnője, Ilyés Jenifer között húsz év a korkülönbség, a közös életforma, a lovaglás szeretete azonban összeköti őket. 

"Minden idegen tengerparti országban lehetőség van a tengerparti lovaglásra. Mexikóban, Spanyolországban, és most Thaiföldön is elmentünk. 

Hatalmas szabadságérzetet ad a naplementében lovagolni,

az egész olyan, mint egy gyönyörű filmjelenet, főleg akkor, amikor arra is lehetőségünk van, hogy a vízben vágtázzunk. Ezek a lovak, amiket bérelni lehet, nem olyan jól képzettek, mint a mieink. Mondtam is Jeninek, hogy az lenne az igazi, ha a mi lovainkkal elmehetnénk egyszer” – mondta friss nyaralásuk kapcsán a Ripostnak Pintér Tibor.

A színész a lapnak párkapcsolatáról is megnyílt: 

Együtt kelünk, együtt fekszünk, el sem tudnám képzelni nélküle az életemet.

Mindennap együtt tervezzük meg a napunkat, és szervezgetjük a jövőnket. Imádunk együtt kirándulni, illetve fellépni” – magyarázta.