Meglepő vallomást tett a terhes Iszak Eszter

Iszak Eszter
Fotó: Instagram/Iszak Eszter
Vágólapra másolva!
Nemrég jelentette be a TV2 műsorvezetője, hogy hamarosan gyerekük születik Gyurta Dániellel, de túl sok részletet még nem árult el a terhességéről. Iszak Eszter az első gyerekét várja, ezért most tapasztalja azt, hogy mivel jár a várandósság, és milyen hatással van az életvitelére.
Vágólapra másolva!

Iszak Eszter és Gyurta Dániel az Instagramon jelentették be februában, hogy szülők lesznek. "1 + 1 = 3" - írták közös fotójuk mellé, amelyen egy ultrahangkép is látható.  A TV2 műsorvezetője korábban a Mokka élő adásában árult el egy-két részletet születendő gyerekéről és a terhességéről.

A 16. hetet már elhagytam, a 16. és a 17. között vagyok, valahol félúton. Azt, hogy kislány vagy kisfiú, még nem tudjuk, és nem is szeretnénk még tudni egy darabig.

Majd lesz egy genderpartink, ahol kiderül. Nagyon jól vagyok, nagyon jól vagyunk! Ezeket tudom dióhéjban elmondani. Szerencsére nagyon jól viseltem az első négy hónapot" - mondta korábban kollégájának, Istenes Lászlónak.

Iszak Eszter most a közösségi oldalán elárulta, hogy eddig nem igazán változtatott pörgős életmódján, rengeteg feladatot látott el, de szervezete jelezte, hogy több pihenésre van szüksége.

Mivel a héten majdnem minden nap hajnalban keltem és esti rendezvényeim is voltak, a hétvégét a pihenésre szántam, 22 óra alvással, egy kellemes túrával és evés-ivással!

- írta legújabb bejegyzésében a kismama, aki egy fotót is mutatott magáról, melyet az ágyban, valószínűleg ébredés után készített magáról. 

A poszt alatt sokan óva is intették a túl sok munkától, többek szerint jobban kellene most magára vigyáznia.

Kell a pihenés, ilyenkor sokkal többet kell.

Jól tetted. Nagyon vigyázz magatokra. Ez most nagyon fontos" - érkeztek a hasonló kommentek.

A mi kis csipet csapatunk nem tud leállni!

Picúr majd megtanít pihizni, ne aggódj! Addig meg úgyis pörögni fogsz " - üzente kolléganőjének Orosz Barbara a bejegyzése alatt.