Megdöbbentő hírek érkeztek az operatőrét lelövő Alec Baldwin ügyében

Alec Baldwin
Vágólapra másolva!
A Rust című film forgatásán 2021 októberében meghalt az operatőr, Halyna Hutchins. Alec Baldwin színészt vádolták az ügyben, védőügyvédje azonban kéri, hogy a bíró utasítsa el a vádemelést.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, a Rust című film egyik jelenetének felvételekor 2021 októberében Santa-Fében véletlenül éles lőszerrel leadott lövés következtében meghalt a film operatőre, Halyna Hutchins, valamint megsebesült a rendező, Joel Souza. Alec Baldwint megviselték a történtek, ráadásul pert indított ellene a halott operatőr családja is. Később egyezségre jutott a Hutchins család által indított perben, amelynek értelmében az operatőr férje beszáll a film elkészítésébe, amit a tragédia után le is forgattak.

Állítása szerint nem húzta meg a ravaszt, azonban az FBI-fegyverszakértője ezt másképp gondolja.

"A fegyver csak úgy sülhetett el, hogy azt valaki elsütötte, azaz meghúzta a ravaszt. A színész ugyanis eddig azt állította, a 2021. október 21-én a kezébe adott, Colt típusú pisztoly magától sült el, mert a fegyver nem működött rendesen" - tett vallomást Lucien Haag.

Alec Baldwin védőügyvédje azonban felszólította a bírót, hogy utasítsa el az esküdtszék vádemelését. Azzal vádolják ugyanis őket, hogy tisztességtelenül jártak el egy ügyben, ami elterelte a figyelmet a bizonyítékokról és a tanúkról, így Joel Souza rendező döntő vallomása is elmaradt. 

"Az esküdtszék nem kapta meg azokat a kedvező vagy felmentő tanúvallomásokat és dokumentumokat, amelyeket az államnak kötelessége lett volna bemutatni. 

Az esküdtszéknek azt sem mondták, hogy joguk van felülvizsgálni és kikérni ezeket az információkat" - olvasható Luke Nikas ügyvéd bírósági indítványban.

Az indítvány azt is állítja, hogy az esküdtszék pontatlan és egyoldalú tanúvallomást kapott a halálos lövöldözésről. 

Az esküdtszék múlthéten elítélte gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában Hannah Gutierrez-Reed fegyvermestert és az áprilisi ítélethirdetésig letartóztatták. Gondatlanságból elkövetett emberölésért 18 hónapig terjedő börtönbüntetés és 5000 dollár pénzbüntetés is kiszabható büntetés.

Alec Baldwin július 9-én áll majd bíróság elé - írja az Independent