Kulcsár Edina és G.w.M már most pénzt csinálnak a még meg sem született gyerekükből

Vágólapra másolva!
A házaspár pár napja jelentette be, hogy érkezik a következő gyerek a családba, a hírrel még több rajongót szereztek maguknak, ugyanis körülbelül még 100-an fizettek elő emiatt Kulcsár Edina és G.w.M realityjére.
Vágólapra másolva!

Kulcsár Edina és G.w.M bejelentették, ismét babát várnak. A házaspár zárt csoportos realityműsorukban többször is tett utalást arra, hogy úton lehet a következő baba, azonban hivatalosan sokáig nem erősítették meg. Egészen a múlt hétig, akkor elsőként az Origo írta meg a nagy hírt, majd a rapper a közösségi oldalán is ódákat zengett arról, hogy mennyire várja születendő kisfiát. 

A Varga-Kulcsár család ezúttal egy kisfiúval fog bővülni, 

ezzel pedig Márk álma is valóra válhat végre

A szerelmesek hivatalosan először a saját realityműsorukban osztották meg a nézőkkel a pici érkezését, ezt pedig csak azok láthatták, akik kifizették a havi 1790 forintos díjat. A legutóbbi adatok szerint körülbelül 1000-1200 fő körül lehet az előfizetők száma, ami a novemberi indulásukhoz képest mindenképpen nagy előrelépés, ugyanis akkor mindössze 889 érdeklődővel indult el a csatorna. 

Az új követők természetesen folyamatosan érkeztek, azonban a többség akkor csatlakozott, miután Edináék bejelentették, hogy bővül a családjuk. 

Ez 100-200 főt jelenthet, ami legrosszabb esetben is közel 200 ezer forintot hozott a konyhára pluszban a házaspárnak.

Havonta több mint másfél millió forintot keresnek a saját műsorukkal - írja a Ripost.