Király Viktor felesége drámai bejelentést tett

Király-Virág Anita
Vágólapra másolva!
Király Viktor és Király-Varga Anita házassága már hosszú hónapok óta válságban van, azonban az énekes felesége egy újabb drámai fordulatról számolt be.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, Király Viktor és felesége hosszú időn át küzdöttek a házasságukért, múlt nyáron már arról volt szó, hogy elválnak. Később kiderült, hogy együtt utaztak el egy romantikus nyaralásra, ami arról árulkodik, hogy sikerült rendbe hozniuk a kapcsolatukat. Azóta számos váratlan fordulat után kiderült, hogy az énekes és felesége ismét összeköltöztek, felálltak a padlóról. 

Nemrég Király-Virág Anita szűkszavúan beszélt a házassági hullámvölgyükről, és kitért arra, hogy a nehézségek ellenére sem engedték el egymás kezét.

"Még nincs itt az ideje, hogy beszéljünk arról, ami történt köztünk, és hogy alakul az életünk. Ismét együtt van a család" - mondta akkor.

A pár a válás előtt az utolsó pillanatban gondolta meg magát, amiről most Király Viktor is megszólalt. 

"Igen, kibékültünk. Anita hazaköltözött hozzám a kisfiunkkal, Kolennel. Persze, ugyanúgy dolgozunk a kapcsolatunkon, de nagyon pozitív lépés, hogy újra együtt a családunk.

Ha kell, idekötöm őket, de én többé nem akarom, hogy elmenjenek. Mindent megteszek, hogy ez most már mindig így maradjon" - kezdte az énekes.

A hullámvölgyek ellenére a kapcsolatukat sikerült megmenteniük, és mindent megtesznek azért feleségével, hogy ez így is maradjon. 

"Minden kapcsolatban vannak nehézségek. A sajátunkban és a tágabb családi kapcsolatokban is. De dolgozunk rajta. Én úgy látom, szép lassan haladunk abba az irányba, hogy szép, nagy, boldog család legyünk. Mára mindenki nyitott mindenkire" - mesélte. 

Azonban ha ez nem működik, akkor már nincs visszaút, amit párja, Király-Virág Anita is beismert. 

"Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy ez az utolsó esélyünk, többé már nem lesz olyan, hogy egy évet külön töltünk, aztán újra rendeződünk. 

Ha most nem sikerül, elválunk"

 - vallotta be.

Nagy problémát okozott a házasságukban, hogy a zenész magába fordult, és az érzéseit sem tudta kimutatni családja felé. 

"Nem működött köztünk a kommunikáció sem. Egyszerűen nem értettünk egymás nyelvén.

Ehhez jött az is, hogy Kolen érkezésével Viktor nem találta a szerepét. Szerettem volna, ha jobban kimutatja az érzéseit, ha megmutatja, hogy 'meghalna' értünk. De ő inkább magába fordult, rombolta magát. Persze, azért volt sok alkalom, amikor kimutatta, én pedig viszont, hogy nem tudunk egymás nélkül élni"- hangsúlyozta a Story magazinnak