Hatalmas elismerésben részesült az Oppenheimer rendezője és filmproducere

Christopher Nolan, Emma Thomas
Vágólapra másolva!
Christopher Nolan filmrendező, és felesége, Emma Thomas filmproducer hatalmas elismerésben részesült.
Vágólapra másolva!

Hatalmas megtiszteltetésben részesült Christopher Nolan filmrendező, és felesége, Emma Thomas filmproducer, ugyanis a filmművészetért tett szolgálatukért lovaggá, valamint dámává avatták őket. 

A rendező a márciusban megrendezett Oscar-díjátadón elnyerte az Oppenheimer című filmjéért az arany szobrot, ami hatalmas sikert aratott a közönség köreiben, összesen hét kategóriában nyert, ami hatalmas elismerés. A történet J. Robert Oppenheimer fizikusról szól, aki kollégáival - köztük a magyar származású Teller Edével és Szilárd Leóval - az első atomfegyver létrehozásáért felelősek, ez pedig megváltoztatta a történelmet.

Szerintem bármelyikünk, aki filmet készít, erről a pillanatról álmodik. De annyira valószínűtlennek tűnt, hogy ez valaha is megtörténik

 - mondta köszönőbeszédében a gálán.

Nolant korábban hat Oscar-díjra jelölték, azonban ez volt az első alkalom, hogy átvehette az elismerést. 

Felesége, Emma olyan produkciókban dolgozott, mint az Oppenheimer, Memento, Batman: Kezdődik és A sötét lovag, az Eredet és a Csillagok között.

A pár egy londoni egyetemen ismerkedett meg, 1997-ben álltak oltár elé. Négy közös gyermekük van, és jelenleg Los Angelesben élnek - osztotta meg a BBC