Hamarosan kiderül, ki lesz A Dal 2024 győztese

A Dal 2024 zsűrije
A Dal 2024 zsűrije
Vágólapra másolva!
Szombaton „Az Év Dala 2024” cím nyertesének kihirdetésével véget ér a hetek óta tartó dalválasztó. A Dal 2024 tíz döntős versenydala szimfonikus változatban hangzik el, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Balassa Krisztián vezényli. A győztes fődíja egy nyolc dalos lemez készítése a világhírű berlini Hansa Studios-ban.
Vágólapra másolva!

Erős döntős mezőnyt alakított ki A Dal 2024 zsűrije – Szandi, Németh Alajos Lojzi, Egri Péter, Ferenczi György – és a közönség. A második elődöntőből az ítészek értékelése alapján három produkció maximális pontszámmal, míg egy 39 ponttal jutott tovább. A fordulóban a dalok az eredetitől eltérő műfajban bizonyíthattak, az átdolgozásokat a hazai könnyűzene elismert művészei segítették. 

A 40 ponttal döntőbe jutott Phoenix RT Félszavak világzenei stílussá alakításában Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere segítette a rock metál együttest. A finalista Roy Galeri a lírai Kiáltásra Madarász Gábor Madi, A Dal session zenekarának gitárosa segítségével adott rock köntöst. Sárik Péter jazz-zongoraművész két továbbjutott produkcióban működött közre, a Negál Nem lehetek más és Kökény Dániel Ugyanaz a ház című előadása jazzként is elvarázsolta a zsűritagokat. A jazz feldolgozások hallhatók lesznek a közmédia új internetes Szakcsi Rádiójában. A közönség szavazataival az Arcidra Egészben kell dala folytathatja a versenyt, balladává formálásában a zenekart Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekese látta el szakmai tanácsokkal.

 

Tíz versenyző már csak egy lépésre van a minden eddiginél értékesebb, nemzetközi fődíjtól: a dalválasztó nyertese a berlini Hansa Studios-ban készíthet lemezt. A döntőben a fellépőkre újabb kihívás vár, szimfonikus áthangszereléssel, nagyzenekari kísérettel mérettetik meg dalukat. A finalistákat a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri Balassa Krisztián karmester vezénylésével.

A március 23-i döntőben tíz dal verseng:

Arcidra – Egészben kell

Bradics Jácint – Miért félnék álmodni

Junkies – Királyi többes

Kocsis Tibor – Egy életen át

Kökény Dániel – Ugyanaz a ház

László Evelin – Legényes

Negál – Nem lehetek más  

Phoenix RT – Félszavak

Roy Galeri – Kiáltás

Sugarloaf – Nászinduló

Az ítészek a tíz produkció elhangzása után osztják ki 10-es, 8-as, 6-os, 4-es pontszámaikat 4-4 dalnak, ezt követően a négy legmagasabb pontszámot kapott versenydalra voksolhat a közönség. A győztesről a nézők döntenek, a legtöbb szavazattal rendelkező nyeri meg Magyarország egyetlen dalversenyét és „Az Év Dala 2024” elismerést.