Elon Musk segíti a kirúgott, megalázott színésznőt a Disney elleni harcban

Gina Carano
Gina Carano
Fotó: IMDb
Vágólapra másolva!
Gina Carano színésznő nemrég pert indított a Disney ellen, amiért kirúgták a Mandaloriból, mert véleményt mert nyilvánítani a közösségi médiában.
Vágólapra másolva!

Gina Carano olyan filmekben és sorozatokban tűnt fel, mint a Halálos iramban 6., a Deadpool vagy a Hajsza a vadonban. A Star Wars univerzumában játszódik a Mandalóri című sorozat, ebben kapott munkát Carano, hét epizódban játszott. A Disney mégis kirúgta a produkcióból: nem a munkájával volt baj, hanem azzal, hogy kritizálni merte az LMBTQ-barát Hollywoodot. 

Gina Carano
Gina Carano a Deadpoolban
Fotó: IMDb

Carano pert indított a Disney ellen, miután a vállalat kirúgta őt, mert a cég baloldali programjával ellentétes véleményt fogalmazott meg. Kedden nyújtotta be a keresetet a Disney és a Lucasfilm részlege ellen egy kaliforniai szövetségi bíróságon. A per költségeit Elon Musk X nevű cége (volt Twitter) finanszírozza, amely vállalta, hogy segíti, támogatja azoknak a jogi ügyeit, akik azt állítják, hogy munkáltatójuk diszkriminálta őket a közösségi médiaplatformon tett kijelentéseik miatt. 

Gina Carano
Gina Carano a Mandalóriban 
Fotó: IMDb

Carano azt is állítja, hogy a Disney anyagilag tönkretette őt: a közösségi médiában közzétett bejegyzéseit és a személyiségét szerinte szándékosan eltorzították, ennek következtében elvesztette az ügynökét, az ügyvédjét, valamint számos munkalehetőségtől, bevételtől elesett. A színésznő szerint azzal is megalázta a Disney, hogy internetes beszélgetést szervezett számára a GLAAD (egy LGBTQ-szervezet) transznemű képviselőivel.