Angol humorista: már másfél éve halott lehet Katalin hercegné

Katalin hercegné
Katalin hercegné
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
John Oliver pár napja még azzal viccelődött, hogy a brit trónörökös felesége lehet, hogy már 18 hónapja halott. Katalin hercegné március 22-én közölte, hogy rákbeteg - ennek fényében különösen otromba volt a megjegyzés.
Vágólapra másolva!

Mivel nagy volt a csend a Katalin hercegné körül január közepe óta, a Watch What Happens Live március 12-i adásában a műsorvezető Andy Cohen megkérdezte a brit komikust, John Olivert, hogy mit gondol a helyzetről, hol lehet Kate Middleton. A Variety cikke szerint a humorista erre úgy reagált, hogy “van rá esély, hogy meghalt 18 hónappal ezelőtt” - vette észre a Life.hu. Oliver hozzátette: “Nem mondom, hogy ez megtörtént, csak azt, hogy nem nulla az esélye. Addig nem győződünk meg az ellenkezőjéről, míg nem látjuk őt egy napi napilap példányával.” 

Kate Middleton tegnapi, megrázó bejelentése után - miszerint rákos beteg -, különösen ízléstelen és otromba volt a szöveg. De igazából előtte is tudni lehetett, h Katalin beteg. Január 17-én jelentették be, hogy a hercegné "tervezett hasi műtéten" esett át egy korábban nem közölt egészségügyi probléma miatt. Jelezték, hogy csak húsvét után tudja ellátni nyilvános feladatait, majd Kate Middletont hosszabb ideig nem látták. Március 10-én egy - állítólag Vilmos herceg által készített - fotó jelent meg Katalin hercegnéről és gyermekeiről a páros hivatalos közösségi oldalain. A fotóba azonban belenyúltak publikálás előtt, és hamarosan négy nagy hírügynökség is levette, "manipulációra" utaló jelekre hivatkozva. 

Katalin hercegné és Vilmos herceg
Katalin hercegné és Vilmos herceg
Fotó: AFP

Mint írtuk, daganatos megbetegedéssel kezelik Katalin hercegnét, Vilmos brit trónörökös feleségét - a hírt ő maga jelentette be egy videónyilatkozatban március 22-én. Katalin hercegné azt mondta, a kezelés kezdeti szakaszában jár.  A drámai hírrel kapcsolatban megszólalt III. Károly és Harry herceg is. Ugyancsak reagált Katalin hercegné testvére, aki megható közös képet posztolt.