A Dal 2024 zsűritagjai és műsorvezetői vetélkednek ma a Magyarország, szeretlek!-ben

A Dal 2024 zsűritagjai és műsorvezetői vetélkednek a Magyarország, szeretlek!-ben
A Dal 2024 zsűritagjai és műsorvezetői vetélkednek a Magyarország, szeretlek!-ben
Fotó: MTVA
Vágólapra másolva!
A Duna dalversenyének zsűrije szombat esténként A Dal 2024 fellépőit pontozza. Vasárnap viszont az ítészek küzdhetnek a pontokért a csatorna vetélkedőműsorának játékosaiként. Miller Zoltán csapatát a dalválasztó műsorvezetőpárosa és a 2023-as győztes produkció előadója erősíti, míg Vágó Bernadett oldalán a zsűritagok küzdenek a győzelemért a 19:45-től jelentkező tematikus adásban.
Vágólapra másolva!

A Magyarország, szeretlek! című vetélkedőben március 17-én A Dal 2024 ítészei a műsorvezetőkkel és a tavalyi évad győztes dalának énekesével mérkőznek meg. Szandi, Egri Péter és Ferenczi György Vágó Bernadett piros csapatában kel versenyre a mindent eldöntő pontokért. Míg a zöld csapat kapitánya, Miller Zoltán oldalán, a Duna showműsorainak házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre, valamint a március 23-i szimfonikus döntő extra produkciójaként visszatérő Titán zenekar frontembere, Szabó Előd játszik - közölte az MTVA.

A Dal 2024 zsűritagjai és műsorvezetői vetélkednek a Magyarország, szeretlek!-ben
A Dal 2024 zsűritagjai és műsorvezetői vetélkednek a Magyarország, szeretlek!-ben
Fotó: MTVA

A műsorban nemcsak az derül ki, hogy hívták a Duna első gőzhajóját, és ki a miskolci Elvis, a nézők megtudhatják, mi volt Szandi legemlékezetesebb 18. születésnapi ajándéka, milyen közös szenvedélye van a kétszeres eMeRTon-díjas énekesnek és Fodor Imrének, és mitől rettegnek A Dal 2024 házigazdái. Magyarország Érdemes Művésze, a Máté Péter-díjas, kétszeres Artisjus-díjas és kétszeres eMeRTon-díjas Ferenczi György elárulja, mivel hatotta meg annyira kislánya, hogy elsírta magát, Egri Péter, a Mystery Gang frontembere a Tankcsapda előzenekaraként szerzett élményeit osztja meg, Szabó Előd pedig elmeséli, miként kísérik medvék a szászrégeni zenekar útját.

A Dal 2024 zsűritagjai és műsorvezetői vetélkednek a Magyarország, szeretlek!-ben
A Dal 2024 zsűritagjai és műsorvezetői vetélkednek a Magyarország, szeretlek!-ben
Fotó: MTVA

Magyarország, szeretlek! vasárnaponként 19:45-től a Dunán.