11 év után válik a világsztár

Natalie Portman
Vágólapra másolva!
Az ismert világsztár 11 év után döntött úgy, hogy elválik férjétől, akivel két közös gyereket nevelnek.
Vágólapra másolva!

Natalie Portman még tavaly júliusban adta be a válókeresetet, a válást pedig a múlt hónapban véglegesítették Franciaországban, ahol a színésznő és férje a gyermekeivel, a 12 éves Aleph-fal és a 7 éves Amalia-val élnek. A pár 11 évig élt házasságban, azonban már nem tudták megmenteni a kapcsolatukat.

A Star Wars filmek sztárját nagyon megviselte ez az időszak.Többen azt pletykálták, hogy férje, a koreográfus Benjamin Millepied viszonyt folytatott egy másik nővel, ami fölött már nem tudott szemet hunyni a színésznő.

"Eleinte nagyon nehéz volt számára, de a barátai mind vele voltak, és segítettek neki átvészelni a legrosszabbat.Natalie egy nagyon kemény és fájdalmas éven van túl, de ez meg is erősítette. Most a legnagyobb örömét a családjában, a barátaiban és a munkájában leli" - árulta el Natalie Portman közeli barátja.

A pár kezdettől fogva arra összpontosított, hogy gyerekeik ne sérüljenek, és továbbra is szeretetben neveljék őket.

"Legnagyobb prioritása az volt, hogy biztosítsák gyermekeik számára a zökkenőmentes átmenetet. Ő és Ben nagyon szeretik a gyerekeiket, és arra koncentrálnak, hogy a lehető legjobb szülők legyenek. Semmi sem fontosabb." - idézi az ismerőst a People