Összeverné Alekoszt újabb szövegei miatt egy volt lakótársa

Vágólapra másolva!
A nőkről mondott pár napja súlyos dolgokat, egy harcművészetet tanuló ismerőse elkapná.
Vágólapra másolva!

Mint ismert, a számos realityben - legutóbb a TV2-s Power of Love-ban - szereplő Alekosz már magára haragította a horgászokat, a motorosokat, a taxisokat, a buszsofőröket, legutóbb pedig olyan zagyvaságokat beszélt, hogy soha nem járt amerikai a Holdon, csak orosz. Hajdú Péter műsorában a nőket is becsmérelte, ezt már nem tűrte egy volt lakótársa.

VV Szandika
Fotó: Facebook

"Számtalanszor megfordult már a fejemben, hogy nagyon szívesen megmutatnám Alekosznak, hogy mire is képes egy általa degradált, semminek tartott nő, ha szembekerülne vele a ringben, ahol szabályos keretek között kesztyűznie kéne vele. Maradjunk annyiban, hogy okoznék neki némi meglepetést, vagy inkább fej, arccsont és bordatáji fájást... 

Szóval a kihívást teljesen komolyan gondolom,

 csak azt sajnálom, hogy nincs az sportszövetség, vagy gálaszervező, aki ezt a meccset bevállalná, hiszen ez etikai kérdés. Persze az is az, ahogyan Alekosz a nőkről beszél, vagy éppen velük bánik. Csakhogy őt az etika semmilyen formában nem érdekli, ami nagyon szomorú és egyben felháborító is. Minden nő nevében állnék vele szemben és talán nem győznék, de hogy kapna pár maflást az tuti" - mondta haragosan Szandika. Részletek a Ripostban.