Nagykoncertre készül Alekosz

Alekosz
Alekosz
Vágólapra másolva!
Alekosz egy saját, önálló zenei estet akar szervezni, ahol a kedvenc dalait adja elő zongorán.
Vágólapra másolva!

"Szeretnék koncertet adni egy budapesti színházban, egy szál zongorával, az én hozzám közel álló számokat előadva. Egy zenei utazásról lenne szó összekötő történetekkel, amikben lesz szó nagy szerelmekről, menyasszonyokról és maradandó élményekről többek között. Több helyszín is tárgyalás alatt van, de mindenre nyitott vagyok" - mesélte.

Ez nem haknizás, ez nem turné, ez nem többszöri alkalom. Ez egyetlen egy minőségi, nívós esemény 

- részletezte a Borsnak Alekosz, aki még a helyszín és az időpont szervezésén munkálkodik, de határozottan a közeljövővel tervez.

Szereti a régi nagy magyar slágereket, komoly érzelmi kötődése van egy-egy dallal. Alekosz csakis az élőzenében hisz, semmi másban.

A fiatalok rossz irányba mennek, Azahriah-kat hallgatnak, meg diszkózenéket. Én ezt lenézem, elítélem. Szeretném az igazi élőzene varázsát a fiataloknak és a középkorosztálynak élőben, zongorán visszaadni, prezentálni. 

Alekosz: A KONCERT" - tette hozzá Alekosz,  aki a hivatalos előadóművészi vizsgát is letette.