Megműtötték a Spíler TV műsorvezetőjét

Bognár Doma
Vágólapra másolva!
A Spíler TV kommentátor-műsorvezetőjének, Bognár Domának még tavaly májusban kosarazás közben szakadt el a keresztszalagja. Most megműtötték, merevítővel közlekedik és vezet műsort.
Vágólapra másolva!

„Egy kosármeccsen, védekezés közben, a kitámasztásnál szakadt el a keresztszalagom a jobb térdemben, ami azért érdekes, mert a bal lábamban három éve történt meg ugyanez. A műtéttel a munka miatt vártam idáig, az év elején kicsit kevésbé sűrű a program, így belefért a kényszerszünet." - mesélte a műsorvezető.

Bognár Doma tv2

Összesen 17 napot ült otthon kétnapos sportkórházi tartózkodás után, gyakorlatilag mozogni is csak minimálisan tudott, mankó segítségével.

tv2

„A Spíler TV stúdiójában a lábam - amit nem hajlíthatok még - alig fér el az asztal alatt, és ez a hétvégi madridi derbin (vasárnap 21:00, Real Madrid - Atlético Madrid) is zavarhat még, de heteken belül már rendesen sétálhatok. A sportolásra viszont 6-9 hónapot kell várni ennél a serülésnél, tehát nyárig nem leszek e téren túl aktív" - tette hozzá Bognár Domokos.