Vágólapra másolva!
Meghalt Hunyadkürti György, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja.
Vágólapra másolva!

73 évesen meghalt Hunyadkürti György – közölte a kaposvári Csiky Gergely Színház, amely 2020-ban örökös tagjává választotta:

A színész 2004-ben Aase-díjat, 2005-ben pedig Jászai Mari-díjat kapott. 2006-ban Kaposvárért aranygyűrűvel, 2013-ban a Csiky Gergely Színház által alapított Komor István-gyűrűvel ismerték el munkáját. 2014-ben érdemes művésznek, 2022-ben kiváló művésznek választották.

A Kaposvár Most megemlékezése szerint Hunyadkürti György a békéscsabai Minerva Színpadon kezdte a pályafutását, majd 1972-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1975-ben vált a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagjává. A tavalyi évadban az Apa című dráma főszerepét alakította, de játszott a Képzelt betegben, az Ádám almáiban és a Csárdáskirálynőben is. Olyan filmekből is emlékezhetnek rá sokan, mint a Sose halunk meg, a József és testvérei, a Workshop, a Sorstalanság, a Hyppolit vagy a Megy a gőzös.