Majdnem megvakult, műteni kellett Bunyós Pityut

Bunyós Pityu
Vágólapra másolva!
Komoly szemműtéten esett át Bunyós Pityu, miután az utóbbi időben egyre romlott a szeme, már csak 20-30 centire látott.
Vágólapra másolva!

Megműtötték Bunyós Pityut, a látása folyamatos romlása miatt műlencsét ültettek a szemébe:

Két-három órát még bent tartottak, utána hazaengedtek. Négy nap elteltével szinte már tökéletesen láttam. Naponta rácsodálkozom a tévében a színekre, amiket jó ideje csak mattban láttam. El sem hiszem, ez az egész egy csoda!" – mondta a Ripostnak.

Bunyós Pityu Forrás: Sláger TV

"Nem tudom, hogy összefügg-e a Coviddal, de a megbetegedésem után lettem figyelmes arra, hogy rohamosan romlik a szemem. Az utóbbi időben olyannyira, hogy egy méter távolságra homályosan láttam, közelre pedig már csak 20-30 centire...

Az utóbbi időkben a tévéfelvételeken is muszáj volt felvenni a szemüveget, csakúgy, mint a színpadon. Állandóan igazgattam, meg ahogy megizzadtam, úgy csúszott le az arcomon. Minden percben tologattam vissza, borzalmasan idegesítő volt. Ha pedig mégis levettem, a nézőkből semmit sem láttam. Autót pedig kizárólag szemüvegben tudtam vezetni, a fellépésekre pedig sofőrt fogadtam" – mesélte az előzményekről.