Különleges esküvőt tervez Zoltán Erika

Zoltán Erika
Vágólapra másolva!
Zoltán Erika a házasságáról beszélt egy friss interjúban, miközben párkapcsolati tanácsokat is adott.
Vágólapra másolva!

Zoltán Erika újra férjhez menne, pontosabban a jelenlegi férjével erősítenék meg az esküjüket nem mindennapi helyszínen: 

Nyilvánvalóan a szerelem mást jelent most, mint kezdetben. Egy erősebb szintre lépett, és a szenvedély sem tűnt el.

Tervezzük, hogy a harmincéves házassági évfordulónkon Las Vegasban, egy kis sarki kápolnában újra összeházasodunk. Annak idején ugyanis, amikor – hét évvel a megismerkedésünk után – kimondtuk az igent, ez volt az eredeti tervünk" – mondta egy friss interjúban.

Az énekesnő úgy véli, hogy megtalálta az igazit, ennek kapcsán meglepő tanácsot is adott az új kapcsolatba kezdőknek: "Ha kapcsolati tanácsadó lennék, 

kötelezően előírnám, hogy a párok egy hónapon keresztül kizárólag kettesben, napi 24 órában legyenek együtt.

 Ha így is élvezik egymás társaságát, nem hiányzik nekik semmi, nem unták meg egymást, akkor van mire építeniük. Igenis ki kellene próbálni a huszonnégy órázást! A világ legjobb dolga, amikor csak két szerelmes emberről szól minden" – magyarázta a Best magazinnak.