Kórházba került, műteni kellett a TV2 sztárját

Sofron István Sofi, Tücsi
Vágólapra másolva!
Tücsi és Sofron István épp Debrecenben tartózkodott, mikor megtörtént a baj.
Vágólapra másolva!

Tücsi és jégkorongozó kedvese, Sofron István Sofi - akik a TV2 Párharc című műsorban is bizonyították rátermettségüket - már évek óta ingáznak Budapest és Csíkszereda között, ugyanis a férfi egy erdélyi csapatban játszik. Azonban a pár Debrecenben rekedt, mivel Sofron István Sofi balesetet szenvedett, könyökét pedig újra kellett műteni. Az esetről maga az édesanya számolt be. Ugyan megviselték a történtek, igyekszik a legjobbat kihozni a helyzetből.

"Sajnos Sofi könyökét tegnap újra kellett műteni, így 2 napra itt rekedtünk Debrecen, holnap kerül ki a cső belőle. Újraterveztünk, megráztuk magunkat és igyekszünk kihozni a helyzetből a legjobbat, ennyit tudunk tenni és bízunk benne, hogy minden a legjobban alakul. Narát kérdeztük, hogy ő hova szeretne menni. Erre a válasz általában állatkert vagy fagyizó. Utóbbi most nem volt opció, így felfedeztük a debreceni állatkertet. Csoda a környezet, nézzétek meg, ha erre jártok" - tudatta a hírt a követőivel a sztár.