Koncert közben szenvedett balesetet Madonna

Madonna
Madonna
Vágólapra másolva!
Madonna épp világkörüli turnéja miatt utazgat, melyet korábban már halasztania kellett súlyos betegsége miatt, miután nyáron váratlanul kórházba szállították. Akkor kiderült, hogy egy fertőzés döntötte le a lábáról, mivel a koncertre való felkészüléssel túlhajszolta magát, ez majdnem az életébe került. Az énekesnő ennek ellenére október 14-én elkezdte turnéját Londonban, azóta is folyamatosan koncertezik. A múlt hétvégén azonban újabb szerencsétlenség érte őt a színpadon, a balesetről videó is készült.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy nyáron két napig kómában feküdt, kis híján belehalt betegségébe, ami kimerültségének következménye volt, mégis tartja magát terveihez Madonna, aki október óta folyamatosan turnézik.  A 65 éves énekesnőt épp a hétvégén érte baleset a színpadon, a Seattle-i Climate Pledge Arénában. 

Madonna egy rosszul sikerült koreográfiának köszönhetően esett hatalmasat egy székről, miközben ülve énekelte az "Open Your Heart" című dalt.  Eközben az egyik háttértáncosa odasétált, és a széket hátradöntve próbálta meg magával húzni az énekesnőt, de ez nem sikerült, és közben a szék lába kicsúszhatott, így az énekesnő majdnem a közönség közé zuhant. Az esetről készült felvétel alapján megúszta komolyabb következmények nélkül, és gond nélkül folytatta a koncertet - írja a TMZ.