Ismét összeálltak Az ördög Pradát visel főszereplői

SAG, gála,  Meryl Streep, Anne Hathaway, Emily Blunt, SAGMerylStreepAnneHathawayEmilyBlunt
SAG gála, Meryl Streep, Anne Hathaway, Emily Blunt
Fotó: Getty Images via AFP
Vágólapra másolva!
2006-ban, 18 évvel ezelőtt mutatták be a mozikban Az ördög Pradát visel című filmet, főszerepben Meryl Streeppel, Anne Hathaway-jel és Emily Blunttal. A három színésznő a minap a SAG-gálán állt együtt színpadra, ahol nosztalgikus hangulatba kerültek.
Vágólapra másolva!

Először Streepet konferálták fel, aki közölte, hogy a szemüvegét és a győztes nevét rejtő borítékot is elfelejtette magával hozni, ekkor jelentek meg filmbéli asszisztensei, Blunt és Hathaway - ezzel erősen utaltak a közös filmjükre. A SAG-gálán azért álltak együtt színpadra, hogy átadják a legjobb vígjátékban szereplő színésznek járó díjat.

Az idei SAG-gála idén bőven tartogatott  meglepetéseket, de a legemlékezetesebb Pedro Pascal beszéde volt, ami egyáltalán nem mondható rendhagyónak, ugyanis a színész bódult állapotban lépett a színpadra. A The Last of Us című sorozat főszereplője a beszédében elismerte, hogy rengeteget ivott.