Így tölti a Valentin-napot a 40 kilót fogyott Paprika Dorina

Paprika Dorina
Vágólapra másolva!
Paprika Dorina már több mint négy éve boldog párkapcsolatban él párjával, ám a Valenin-napot rendhagyóan ünneplik.
Vágólapra másolva!

A TV2 sztárja még a Séfek séfe című műsorban lett ismert, később a Farm VIP-ban is láthatták a nézők. Paprika Dorináról leginkább brutális fogyása kapcsán lehet hallani, hiszen 42 kilót fogyott, és azóta is folyamatosan olvadnak le róla a kilók. Súlyvesztése mögött betegség áll, ugyanis kiderült, hogy policisztás ovárium szindrómája és inzulinrezisztenciája van, így teljes életmódváltásba fogott. Az eredményt pedig büszkén vállalja, és bátran mutogatja magát már rövidebb, szűkebb ruhákban is.

A szerelmi életéről nem sokat mesél, de azt elárulta, hogy párjával, négy éve alkotnak egy pár, aki civil, ezért nem szeretné a közösségi oldalán mutogatni. A 10 évvel idősebb férfit a benzinkúton ismerte meg, akivel össze is költözött.

Nemrég az Instagram-oldalán tartott egy kérdezz-feleleket, ahol az egyik követője megkérdezte, hogyan ünnepli a Valentin-napot, amire azonnal reagált is.

"Jelenleg nem élvez prioritást az életemben ez a nap, így nem tartom fontosnak azt, hogy kapjak valamit" - jött a válasz Paprika Dorinától, amit korlátozott ideig itt tud megtekinteni.