Fürdőkádban fotózták a 76 éves Zalatnay Saroltát

Vágólapra másolva!
Ráadásul biztonsági őrök is vigyáztak rá.
Vágólapra másolva!

Zalatnay Sarolta rendkívül szerencsésnek tartja magát, hiszen a mai napig képes szórakoztatni a közönségét, havonta több fellépése van. "Hál' Istennek anyukám génjeit örököltem, aki még nyolcvanévesen is úgy futott, mint a nyúl, és jól nézett ki. Belülről még engem is hajt minden, főleg a színpadon. De azért néha az jut eszembe, vajon ez nem ciki-e már" - tűnődött.

"Tényleg ugyanolyan formában tudok színpadra állni, mint régen? Közben nem szeretek túlzottan meggondolt lenni, mert az nem én vagyok. Még hetvenévesen sem szeretném túlgondolni az egészet. Persze a szervezet jelez, el kell menni dokihoz, és az orvosok mindig találnak valamit, juszt is. De azért boldog vagyok, amikor az utcán megismernek. Néha még az jár a fejemben, hogy úristen, most mit néznek rajtam: engem vagy azt a kis fölösleget? Kicsit másképp élem már meg, ha felismernek" ‒ vallotta be nemrég.

Zalatnay Sarolta
Fotó: Instagram 

Zalatnayval érte el a magyar Playboy a legnagyobb eladási számot. a táncdalnénekesnő 53 évesen pózolt a lapnak, ami rekordnak számított. Ez a lapszám 2001 nyarán jelent meg, és Zalatnay emlékei szerint nem egyből a Playboy kereste meg őt, hanem fordítva történt. Az énekesnőnek nem az volt a terve, hogy vetkőzik, egészen más céllal ment be, az volt a vágya, hogy újabb könyvét népszerűsítse, azt szerette volna elérni, hogy hozzon le a Playboy részleteket belőle. Erről itt írtunk hosszabban. 

Alább pedig újabb posztja:

"Biztonsági őrök kíséretében fürdőzés. Itt meg kisbaba Panni es már az örök vadászmezőkön lévő Sári" - írta, amiből arra lehet következtetni, hogy nem egészen friss a kép.

Zalatnayról itt olvashat érdekes sztorikat.