Először utazott el kettesben a Farm VIP szerelmespárja - fotók

Som-Balogh Edina
Vágólapra másolva!
Balogh Edina és Szabó Simon a Farm VIP forgatásai alatt kerültek közel egymáshoz, többen is azt találgatták, hogy több lehet a két színész közt barátságnál. Edina végül idén kimondta, hogy egy párt alkotnak. A pár nemrég Bécsbe utazott romantikázni, erről Edina osztott meg fotókat - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A 44 éves színész-rendező még tavaly júniusban elvált a feleségétől, majd szeptemberben elköltözött otthonról. Edina házassága szintén zátonyra futott, ráadásul egykori férje, Som Krisztián már új nő mellett találta meg a boldogságot - írja a Blikk.

https://www.instagram.com/sombaloghedina/

Bár még friss a kapcsolat, a sztárpár már le is szervezte az első közös utazását kettesben: Ausztriában, Bécsben töltöttek el egy kis időt. Edina posztjából kiderült, hogy többek között múzeumban és étteremben is randevúztak, utóbbiban koccintással ünnepelték meg, hogy egymásra találtak.