Életet mentett a TV2 sztárja

Kökény Dani
Fotó: Instagram/Kökény Dani
Vágólapra másolva!
A Sztárban sztár leszek! korábbi nyertese, Kökény Dani életet mentett a hétvégén: segített egy ismeretlen férfinak, aki öngyilkos akart lenni.
Vágólapra másolva!

A Sztárban sztár leszek! harmadik évadának nyertese, Kökény Dani szombat éjszaka a menedzserével tartott hazafelé, amikor a X. kerületben arra lettek figyelmesek, hogy két autó is szokatlan módon manőverez előttük: próbáltak kikerülni valamit az út közepén.

"Először nem nagyon tudtuk értelmezni, mi történik, de közelebb kerülve láttuk, hogy valami van az úttesten. Amikor odaértünk, lassítottunk, hogy megnézzük, mit került ki a két autós, és 

megdöbbenve láttuk, hogy egy férfi fekszik az út közepén.

Visszafordultunk, hogy a mi autónkkal védjük a férfit. A menedzserem hívta a 112-t, én pedig próbáltam az úrral kapcsolatot teremteni, aki egy sporttáskát párnának használva feküdt a földön. A férfi elmondta, hogy azért feküdt az úttestre, mert meg akart halni. Próbáltam vele tovább beszélgetni, de ő nem reagált" – mesélte Kökény Dani a Borsnak.

"A mentők nagyon gyorsan megérkeztek a közeli kórházból. Az egyik mentős említette, hogy az úr nem sokkal a bejelentésünk előtt még a klinika sürgősségi osztályán járt, és hallotta, amikor a férfi mondta, hogy öngyilkos akar lenni, ezután távozott a kórházból. Vélhetően a férfi ezek után döntött úgy, hogy megteszi, amit eltervezett. A mentők végül szerencsére sértetlenül visszavitték őt a kórházba" – tette hozzá az énekes.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!