Bereczki Zoltán nem ment el a fellépésére

Bereczki Zoltán
Vágólapra másolva!
Bereczki Zoltánnak január 31-én Kaposváron lett volna egy előadása, de hiába várták a nézők, nem jelent meg a helyszínen. Mint kiderült, nem is tudott a koncertről, átverték.
Vágólapra másolva!

Átverték Bereczki Zoltánt - árulta el a menedzsere, mint mondta, ha kell, jogi útra terelik az ügyet.

A produkció tájelőadásait a Játékszín szervezi, velük állt kapcsolatban a szervező, de nekik azt jelezte, egy későbbi időpontban szeretné megrendezi az előadást. Arról, hogy mindeközben korábban jegyeket értékesített, és nem tájékoztatta a jegyvásárlókat arról, hogy nem rendezi meg az előadást, nem volt információnk. Ma már tudjuk, hogy a netes jegyvásárlókat értesítette, de a helyszínen nem tájékoztatták az embereket. Egyelőre kivizsgáljuk az ügyet, és a szükség esetén természetesen jogi lépéseket is teszünk" – magyarázta Ferenczi Orsolya a Borsnak.

Forrás: TV2