A magyar énekesnő megrendítő vallomása a gyerekvállalásról

Csézy
Vágólapra másolva!
Csézy minden vágya, hogy családja legyen, ezért régóta küzd az anyaságért, hogy saját gyermeke szülessen.
Vágólapra másolva!

Csézi Erzsébet, vagyis művésznevén Csézy az elmúlt években rengeteg tragédiát élt meg.  Elveszítette első férjét, és habár már régóta küzd azért, hogy végre édesanya lehessen, nem jött még össze neki a baba. 2014-ben ment újra férjhez Szabó László rákkutató doktorhoz, akivel azóta is boldog házasságban élnek. A 18 év korkülönbség ellenére az énekesnő és párja szeretnék, hogy egy család lehessenek, ezért lombikprogramban vesznek részt, ami nem csak testi, de lelki fájdalommal is jár. 

A sztár 44 éves, azonban Magyarországon csak 45 éves korukig próbálkozhatnak ezzel a nők, így csupán egy éve maradt arra, hogy saját gyereke legyen. 

"Nekem Laci valóban az életem nagy ajándéka, a másik felem. Hálás vagyok, hogy vele élhetek, mégpedig úgy, hogy nem kell kompromisszumot kötnöm. Ő engem mindenben támogat, velem örül a sikereimnek, velem szomorkodik, ha bánatosnak lát. És – sajnos – lát bánatosnak, hiszen évek óta szeretnénk babát. Azt gondolom, az emberi létnek az egyetlen értelme a gyerek. Nem is tudom elképzelni az életem nélküle. Azt is tudom, hogy a felhők mögül előbb-utóbb mindig kisüt a nap. Én pedig várom a napsütést " -  idézte a szavait a Blikk