Zámbó Krisztián elmondta, hogy sürgősen életmódváltásba kezdett, mivel menyasszonyával, Takács Zsuzskával nem mondtak le a családalapításról, de ehhez neki kell megtenni az első lépéseket, és helyrehozni egészségi állapotát.
Próbálok odafigyelni magamra, de főleg az egészségemre. Az utóbbi időben ugyanis felszedtem pár kilót, ami sajnos nem tett túl jót a szervezetemnek.
Most kivizsgálásokra járok, és az a cél, hogy minél előbb visszatérjek a régi önmagamhoz. Már csak azért is, mert szeretnék egészséges családapa lenni, aki megérheti legalább a 80 éves kort" - magyarázta Zámbó Krisztián, akit megvisel az idő múlása, közelgő születésnapja miatt sem tud nyugodtan aludni.
Sokszor gondolok arra, milyen volt régen. Márciusban leszek 44 éves ugyebár, és azt kell mondjam, hogy ez a kor már merőben más, mint amikor 30 voltam.
Szerintem ez főként a férfiakat viseli meg, mi ilyenkor már felejtünk, nehezen alszunk, ingadozik a vérnyomásunk, és még sorolhatnám.... Éppen ezért szeretném ezt az életmódváltást elkezdeni" - magyarázta a Borsnak az énekes, aki szeretne még ő maga is egyszer édesapa lenni.