Így néz ki most Varga Viktor háza az árvíz után - képek

Varga Viktor
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, hatalmas károkat okozott Varga Viktor otthonában az év eleji árvíz, ugyanis jurtája és háza is a Dunához közel épült. Egy héttel ezelőtt már bizakodóan nyilatkozott a víz által teljesen elöntött ház sorsáról, úgy gondolta, hogy hamarosan sikerült helyreállítani a károkat. Az énekes most megmutatta, hogyan halad a felújításokkal.
Vágólapra másolva!

Varga Viktor karácsony után tudatta, hogy ő is az egyik károsultja az év végi árvíznek. Az énekes sokkoló felvételeket osztott meg, melyen látható, hogy a házát teljesen elöntötte a Duna, ömlött a víz a házába, jurtájába és még napokkal később is ez az állapot uralkodott a telkén. Végül tűzoltók segítségével sikerült csökkenteni a vízszintet, mostanra nagyjából ki is száradt a ház, így Varga Viktor nekiláthatott a felújításnak, amiről fotókat is mutatott a közösségi oldalán.

- írta a bejegyzésében az énekes.

A képek között lapozhat: