Nem telik el nap, hogy ne emlékezne barátja a négy éve meghalt Gesztesi Károlyra

Gesztesi Károly
Vágólapra másolva!
Négy évvel ezelőtt Gesztesi Károly halálhíre megdöbbentette az országot. A színész Budapest belvárosában vezetett, amikor hirtelen rosszul lett. Annyi ereje még volt, hogy autóját a legközelebbi járdához kormányozza, majd hívta a mentőket. Ezzel elkerülte a súlyos balesetet, a többi autóval az ütközést, amivel emberek életét menthette meg.
Vágólapra másolva!

Év elején mindenki Gesztesi Károlyra emlékezik, szerettei – köztük öt gyereke –, a barátai és a kollégái ápolják az emlékét.

– mondta a hot! magazinnak Dr. Kosztola Tibor szinkronrendező, a színész barátja és kollégája.

Számára szerelem volt a színjátszás, ezért tudott olyan szerepeket vállalni, amelyeket igazán szívvel-lélekkel, a benne lévő érzelmek őszinte átadásával tudott megformálni - írja a Bors. Gyerekkora óta keményen dolgozott. Vele született zenei tehetsége és kalandvágya segített neki megalapozni a saját és a családja jövőjét is, amikor egy évig Hollandiában élt zongoristaként. Külföldről hazatérve, a gyerekei jövőjét is szem előtt tartva, vállalkozásokba fektette a félretett jövedelmét. Egy ilyen ügy kapcsán is megmutatkozott, hogy mennyire jó barát és milyen végtelenül becsületes ember.

Gesztesi Károly Forrás: TV2

„Történt egyszer, hogy egy házépítési beruházásába beszálltam kölcsönnel. Nagyon sok emberben csalódtam, akiknek kölcsönadtam, és sosem adták vissza. Később, amikor szükségem lett arra az összegre, Karcsi azonnal, ráadásul komoly kamattal fizette vissza a pénzt. Amikor tiltakoztam, hogy kamatról nem volt szó, megnyugtatott:

– idézte fel az esetet Tibor.

„A művészi munkásságával és személyével is mély nyomot hagyott, a mai napig hatalmas, fájó űr tátong a helyén” – tette hozzá.

„Minden reggel Karcsi kedvenc edzőterme előtt hajtok el, és arra gondolok, hogy ő most éppen szaunázik vagy edzeni készül. Aztán eszembe jut, hogy ez már soha nem történhet meg, és ez rossz érzés. Naponta eszembe jut, és szeretettel gondolok arra, mit csinálnánk együtt, vagy más régi emlékre. Lehet, hogy ezt érzi valahol vagy tudja; állítólag a lélek megmarad” – osztotta meg a gyászát Tibor.