Nehéz út, különleges szenvedély: ez köti össze a HírTV műsorvezetőit

hir tv, műsorvezető, Epres Márton, Budai Ivet, Hír TV székház, 2024. 01. 24.
Epres Márton és Budai Ivett a HírTv műsorvezetői
Vágólapra másolva!
Budai Ivett és Eper Márton a HírTV Radar című műsorának házigazdái, de már jóval régebb óta ismerik egymást. Kezdő televíziósokként találkoztak először, az első perctől kezdve segítik egymást. Van egy közös szenvedélyük, imádják az állatokat, többek között erről is meséltek az Origónak.
Vágólapra másolva!

Budai Ivett már gyerekként is kacérkodott a televíziózás gondolatával, ám az iskolában matematika szakos volt. Innen egyenes út vezetett a közgazdász szakra, de a diploma megszerzése után úgy döntött, kipróbálja magát valami egészen más területen. Beiratkozott egy újságíróképzésre, ahonnan bekerült egy sportszerkesztőségbe gyakornokként.

Már gyerekként is érdekelte a tévézés Fotó: Polyák Attila - Origo

A HírTV-ben kezdetben szerkesztő-riporter volt, ezek a feladatai a Radar műsorvezetése mellett is megmaradtak.

Budai Ivett gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy televíziós lett Fotó: Polyák Attila - Origo

Szeretem a kollégáimat és azt, ahogyan igazi csapatként működik a szerkesztőség. Minden nap eszembe jut, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy olyan területen dolgozhatok, ami örömet okoz. Az egyik meghatározó élményem volt, amikor egy szívtranszplantáción forgattam, de hosszasan sorolhatnám azokat a helyszíneket, helyzeteket, amelyek során példaértékű emberi sorsokkal találkozhattam. Mindemellett szívesen járok állatmenhelyekre is" – kezdte Budai Ivett az Origónak, aki másik szívügyéről, az állatok segítéséről is beszélt.

Budai Ivett imádja az állatokat, de nem csak saját kedvenceiért aggódik Forrás: HOT! Magazin

A saját kedvenceink esetében természetes a gondoskodás, de az igazi állatbarátok a rossz sorsú négylábúakkal is törődnek. Sok állat él a menhelyeken, és az ott dolgozóknak kemény feladatot jelent az ellátásuk, gondozásuk. Így nagy segítség lehet az önkéntes munka is. Marcival sokat beszélünk az állatokról, és arról, hogy milyen példányok fognak érkezni az állatkertjébe."

A cikk folytatásáért lapozzon!