Kinézett a repülőgép ablakán, elszörnyedt attól, amit látott

Vágólapra másolva!
Nem is indult el a gép, mindenkit leszállítottak.
Vágólapra másolva!

A Virgin Atlantic járatát pillanatokkal a felszállás előtt törölték, miután egy aggódó utas észrevette, hogy az egyik szárnyból négy rögzítőelem hiányzik - írta az Unilad.com.

AFP

A 41 éves Phil Hardy éppen arra készült, hogy Manchesterből New Yorkba repüljön, hogy 14 év után először nyaraljon külföldön,

amikor kinézett az ablakon, és észrevette, hogy az egyik szárnyból négy csavar látszólag hiányzik.

A legtöbb utasnak fogalma sincs arról, hogy milyen csavaroknak kell lenniük egy szárnyon, így Phil Hardynak sem, de aggódva jelentette a problémát az egyik légiutas-kísérőnek.

A személyzet - látva az utasok aggódását - egy mérnököt hívott, aki kivizsgálta a problémát, és ellenőrzéseket végzett a szárnyon.

A New York-i JFK-re tartó járatot végül törölték,

és minden utast megkértek, hogy szálljon le a repülőgépről.