Brutális átalakulás: 169 kilót fogyott a magyar mesterszakács

kövér elhízott túlsúlyos nő hamburger
Vágólapra másolva!
Mindig csak egy keveset kell elvenni abból, amennyit enni szoktunk, és akkor már jó lesz - egyszerűnek hangzik a tanács, de a megvalósítás már biztos nem megy ilyen könnyen. Magyar Zoltán mesterszakács viszont tudja, miről beszél: három év alatt 170 kilót fogyott le a hihetetlennek hangzó, 289 kilós testsúlyából - írta a Blikk.
Vágólapra másolva!

Egész életemben vendéglátós voltam, de akkor kezdtem el igazán hízni, amikor abbahagytam a sportot.

- mondta a lapnak.

Zoltán korábban nehézatléta volt, ennek megfelelő izomzattal és csontozattal. A közel hárommázsás testsúly azonban már ennek a felépítésnek is sok volt. Egy ilyen test maga a börtön - mondta a mesterszakács. Nehéz a séta, az öltözködés, az egész létezés. Ennek ellenére nem tespedtem el, aktív voltam, de meglett a túlsúly következménye.

Zoltán ugyanis mélyvénás trombózist kapott, amiből kétoldali tüdőembólia alakult ki.

Kaposvárra kellett vinni, hogy ott végezzék el rajta a CT-vizsgálatot: ott van egy olyan gép, amivel egyébként szarvasmarhákat vizsgálnak, mert az „ember-CT" egyszerűen nem bírta volna el. Szinte csodának számít, de egy szakember reflexológiával sikeresen tudta kezelni az embóliát, s egy hónap múlva Zoltán meggyógyult.

A végső döntést azonban akkor hozta meg a fogyásról, amikor a bal lába lebénult.

Ekkor mondtam, hogy most eljött az idő - mesélte a vendéglátós. Erőszakosan kezdtem bele, egy fogyasztószerrel nagyon gyorsan leadtam 60 kilót, de volt egy úgynevezett gyomorsleeve műtétem is, ami a gyomorszűkítés egy fajtája.

Hét-nyolc éve operálták meg, de a fogyása kulcsát már nem ebben látja, hanem a táplálkozása, sőt, az egész életmódjának megváltoztatásában - írta a lap.

Címlapi képünk illusztráció!