Új képet mutatott közös kislányukról G.w.M és Kulcsár Edina - kép

Kulcsár Edina és G.w.M
Vágólapra másolva!
Két hete bővült G.w.M és Kulcsár Edina családja, most a második képet mutatják a közös babáról, az elsőn az apa félmeztelenül pózolt.
Vágólapra másolva!

Az egykori szépségkirálynő az Instagram-oldalán mesélt arról, hogy érzi magát a szülés után, korábban pedig pár kérdésre is válaszolt. Akkor azt mondta, erős fájdalmakkal küzd, de nem tud vele foglalkozni, most pedig csupa pozitív élményről írt.

Elég intenzív időszak áll mögöttünk, ami egy kicsit sem volt zökkenőmentes, még kívülről sem, nemhogy nekünk, de minden nehézséget megért. A boldogságot nem mindig adják ezüst tálcán. Bizony, ezért is kőkeményen meg kell küzdeni, ahogy az életben mindenért, ráadásul soha nem lehet hátradőlni. Ha szeretjük mindazt amink van, akkor hálásnak kell lennünk, és tenni is kell azért, hogy a boldogságunk fenntartsuk!" - üzente a baba képe mellett.