Óriási balhé volt a TV2 műsorában, egymásnak estek a sztárok

Párharc
Vágólapra másolva!
Rögtön a Párharc első adásában egy óriási konfliktusnak lehetnek szemtanúi a TV2 nézői.
Vágólapra másolva!

Éppen, hogy beléptek a Párharc villájába a sztárpárok, máris összevesztek. Viczián Viki és Somhegyi Krisztián ugyanis az elsők között költözhettek be, míg DR BRS és felesége az utolsókként érkeztek meg a játékba. Igen ám, csakhogy mire a DJ kettőt pislogott, addig a többiek önkényesen felosztották egymás között a szobákat, nekik pedig nem maradt választási lehetőségük. Meg kellett békélniük a tudattal, hogy amíg Vikiék a szaunás szoba kényelmét élvezhetik, addig ők arra kényszerültek, hogy egy másik párral osztozzanak a helyeken.

Forrás: TV2

"Krisztiánnal másodikként érkeztünk meg a villába, és rögtön jött az üzenet Bucitól, hogy válasszunk szobát. Mi ennek eleget is tettünk, azonban a többieknek ez nem tetszett.

Ezeknek a szavaknak ugyanis elég mély jelentése van, és nem gondolom, hogy a szobafelosztás miatt ezekkel kellett volna dobálózni" – mesélte Viki.

– fogalmazott Béres, akit főleg az zavart, hogy Viki még bele is állt ebbe.

Forrás: TV2

Na most, én imádok szaunázni, erre azzal szembesülök, hogy Viki a ruháit tartja ott. Annyi nem volt benne, hogy a villa többi tagját meghívja szaunázni, pedig akár azt is tehette volna

– tette hozzá a zenész a Ripostnak.