Fekete Dávid megmutatta a videót, melyen életveszélyesen megfenyegetik

Fekete Dávid
Vágólapra másolva!
Az énekes akár 15 év börtönt is kaphat, ha bűnösnek találják a 320 milliós sikkasztási ügyben. Fekete Dávid azt állítja, hogy a saját autókereskedésébe bezárták, majd életveszélyesen megfenyegették a hitelezői, erről pedig most videót is mutatott.
Vágólapra másolva!

Az énekest 322 milliós csalással vádolták meg, de a Blikk szerint az ügyben tett 250 oldalas vallomása váratlan fordulatokat hozhat a tárgyalások során. Fekete arról is beszélt, hogy veszélyben érezte az életét, amikor bezártak telephelyére, hogy egy állítólagos adósságot törlesszen. Erről az esetről mutatta meg most a vállalkozása biztonsági kamerája által készített felvételeket. Állítása szerint a családját és őt is megfenyegették, ezért írt alá egy többmilliós tartozást igazoló papírt.

Forrás: Instagram/Fekete Dávid

A videókon látszódik, ahogy egy férfi és egy nő érkezik Fekete Dávid autókereskedésének irodájába. A férfi az ajtóban áll, ezzel elzárva a kiutat az énekes elől, míg a nő az íróasztalhoz lép, majd a céges iratok között kutat, és többször is fenyegetőzve magyaráz. Végül az is kivehető, ahogy egy tollat nyújt Dávid felé.

Nyilván előtérbe helyezték, hogy ha nagyon akarok, elfuthatok, de akkor jönnek a fekete lábúak" – mondta Fekete Dávid az esetről.

Utána emlékszem, hogy másfél-két hétig nem tértem magamhoz az eset után" - mondta.