Újabb botrány: Miért változott meg ennyire Kulcsár Edina kinézete G.w.M mellett? - megdöbbentő képek

Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Sokan úgy vélik, hogy Kulcsár Edina már alig hasonlít a régi önmagára, nagyon megváltozott, mióta megismerte új férjét, G.w.M-et.
Vágólapra másolva!

2014-ben került Kulcsár Edina fejére az ország legszebb lányának járó korona. Onnan egyenes út vezetett a londoni Miss World világversenyre, ahol a zsűri második helyezettnek választotta és a Miss Európa címet is elnyerte.

Kulcsár Edina szépségkirálynőként Forrás: Kulcsár Edina/Instagram

Ezzel a helyezéssel minden idők legeredményesebb magyar szépségkirálynője lett,

fantasztikusan nézett ki, sokan odavoltak érte.

Kulcsár Edina megkapta a Miss Európa címet is Fotó: Polyak Attila - Origo

Azóta volt egy házassága Csutival, ami gyorsan tönkrement, két kisgyerek mellett döntöttek a válás mellett. Kulcsár Edina már a kapcsolat alatt beleszeretett G.w.M-be, aki ekkor még szintén házas volt. Mindketten elhagyták a párjukat, és nagyon gyorsan új családot alapítottak, nem sokkal a megismerkedésük után bejelentették a közös babájuk érkezését és össze is házasodtak.

Kulcsár Edina terhesen ment hozzá a rapperhez Forrás: Kulcsár Edina/Instagram

Ez idő alatt a modell külseje folyamatosan változott, többen azt mondták, G.w.M a volt felesége hasonmását formálja belőle.

Kulcsár Edina új stílusa Forrás: Kulcsár Edina/Instagram

Teljesen megváltozott a ruhatára, a stílusa

Az egykori szépségkirálynő, amikor összejött a rapperrel, lecserélte a teljes ruhatárát, és nem is titkolta, hogy a férfi miatt tette, aki szigorú kontroll alatt tartja, ahogy mit hordhat és mi az, amit többet nem vehet fel. Korábban Kulcsár Edina azt mondta, egy bizonyos hosszúságú, vagy egy picit áttetsző, átlátszó ruhát nem hordhat.

Kulcsár Edina, mielőtt megismerte a rappert Forrás: Kulcsár Edina/Instagram
Az új stílus sokak szerint nem áll jól neki Forrás: Kulcsár Edina/Instagram

"Volt egy-kettő, amire azt mondtam, hogy légyszi, hadd tartsam már meg! Ő meg mondta, hogy nem" - magyarázta.

Sokan úgy vélik, hogy a régi Kulcsár Edinának már nyoma sincs, főleg miután a hajszínét is megváltoztatta.

A kommentelők ezért G.w.M-et "hibáztatják", szerintük olyan dolgokat vár el a feleségétől, melyek miatt már nem is hasonít egykori önmagára.

G.w.M és Kulcsár Edina sok kritikát kapnak Forrás: Kulcsár Edina Instagram

"Mi történik Edinával? Hajad mint a Melanié, vagy nem is tudom. Most nagyon más vagy" - üzenték Edinának, majd jöttek a keményebb hangvételű kommentek. "Sajnos G.w.M teljesen átformálja Edinát, már nem hasonlít magára. Sajnálom" – fogalmazott valaki. "Borzasztó ez a haj, neki szerintem a sötétebb barna sokkal jobban áll" - tették hozzá.

Folyamatosan botrányok vannak körülöttük

Legutóbb egy nyilvános eseményen is olyan ruhában és frizurával jelent meg Kulcsár Edina, ami sokak szerint nem illik hozzá. Ide G.w.M is elkísérte, közös kép is készült róluk.

Együtt jelentek meg egy eseményen Forrás: Kulcsár Edina/Instagram
Forrás: Kulcsár Edina/Instagram

Hónapok óta folyton valamilyen botránnyal hívják fel magukra a figyelmet a közösségi oldalaikon. Kulcsár Edina sem örülhet, hiszen hiába örvendett korábban nagy népszerűségnek, egyre többen fordulnak el tőle, nehezményezik, hogy mennyire megváltozott a stílusa és értékrendje az új férje hatására, valamint a magánéletének kiárusítása sem szimpatikus sokak számára.