Őrjöng Shane Tusup, kellemetlen helyzetbe kerültek terhes menyasszonyával

Shane Tusup, Nagy Viktória Zoé
Vágólapra másolva!
Nemrég jelentette be eljegyzésüket menyasszonyával, Nagy Viktória Zoéval Shane Tusup, majd hamarosan azt is elárulták, hogy a fitneszmodell gyereket vár. Tusup most menyasszonyát és születendő kislányukat félti, hiszen egy olyan dolog történt, ami nagyon kellemetlen a számukra, nem is tudta ezt szó nélkül hagyni, idegesen üzent az Instagram-oldalán.
Vágólapra másolva!

Shane Tusup aggódik, hogy borzalmas körülmények között kell karácsonyoznia terhes menyasszonyával, ezért dühös üzenetet fogalmazott meg egy korlátozott ideig elérhető Instagram-bejegyzésben.

Az indulat a diósdi városvezetésnek szól, ugyanis egy nagyon komoly csőtöréssel küzdenek, amit nem lehet egyik napról a másikra megjavítani, ezért lehetséges, hogy Tusup és családja víz nélkül marad az ünnepekre.

Egy nagyon fontos vezeték sérült meg, amely Csepelről vezeti az ivóvizet az érdi tárolómedencékbe, így ez három Budapest környéki települést is érintő probléma, ugyanis

Érd, Törökbálint, és Diósd nagy része is víz nélkül maradhat egészen karácsonyig.

Egy önkormányzati képviselő elmondása szerint ezen a vezetéken olyan törés keletkezett, amelyet csak speciális anyagokkal, idomokkal lehet javítani, ezeknek egy részét külföldről kell megrendelniük, ezek péntek előtt nem érkeznek meg, hogy hozzákezdjenek a helyreállításához. A gond az, hogy víztározókban lévő víz szintje olyan mértékben csökkent, hogy a működésképes szintet majd csak szombaton vagy vasárnap éri el, addig viszont vízhiány maradhat az érintett településeken - írja a Blikk.

Shane Tusup ezért nagyon dühösen reagált, ugyanis a terhes Nagy Viktória Zoéval így nagyon kellemetlen helyzetbe kerültek.

Szóval ti azt várjátok, hogy a terhes menyasszonyommal legkorábban szombatig víz és működő WC nélkül maradjunk?! Boldog karácsonyt!" - írta saját közösségi oldalán az úszóedző.

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva érhető el 24 órán keresztül.