Rosszul lett egy nő, a játékosok segítettek rajta a magyar vetélkedő forgatásán

ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ mentőautó
Budapest, 2022. március 12. Az Országos Mentőszolgálat esetkocsijai és személyzetei egészségügyi biztosítást látnak el a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott rendezvényen. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Rosszul lett egy nő az ATV épületében, de szerencséjére a csatorna vetélkedőjében pont két orvos játszott.
Vágólapra másolva!

A Géniusz decemberi adásait még nyáron, fülledt melegben vették fel, akkor lett rosszul egy nő az ATV büféjében – mire a csatorna egyik munkatársa a vetélkedő forgatására is berontott a stúdióba, orvost keresve.

A műveltségi vetélkedőben épp két orvos, dr. Kovács Attila és dr. Hacsek Gábor játszott, akik rögtön megvizsgálták a nőt, majd hívták a mentőket – derült ki egy friss bejegyzésből, amelyet dr. Hacsek lánya tett közzé a közösségi oldalakon.

Ki tudja, mi lett volna, ha egy orvos és egy random ellenfél játszik, és csak az orvosnak kell kirohannia, a másik addig ott áll és pihen" – írta.