Újabb fotókon a Farm VIP fiatal sztárjának elképesztő fogyása

Paprika Dorina, Farm VIP
Vágólapra másolva!
Mint korábban írtuk, a Farm VIP fiatal sztárja, Paprika Dorina elképesztő változáson ment keresztül az elmúlt időszakban, ugyanis kiderült, hogy komoly betegséggel küzd, ami miatt rengeteget fogyott. Március óta több mint 42 kilótól szabadult meg, de szigorú diétát kell tartania. A Farm VIP forgatása idején még túlsúlyos volt, azóta nagyon sokat változott, most erről újabb képeket mutatott a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

A 18 éves Paprika Dorina elég hamar távozni kényszerült a Farm VIP-ből, de elmondása szerint nagyon sokat tanult az ott töltött időszakban. Azóta elárulta, hogy egyébként is nehéz időszakon van túl, ugyanis komoly betegséget diagnosztizáltak nála.

Ezért döntöttem úgy tavaly, hogy elmegyek egy nőgyógyászati szűrővizsgálatra, megnézetem, mi lehet ezeknek az oka. Sajnos az ultrahang kimutatta, hogy több cisztám van, ezért az orvosom további vizsgálatokat rendelt el, illetve elküldött egy belgyógyászhoz is, ahol megnézték a cukromat. Ezt követően megjártam az endokrinológust, az eredmények lesújtóak voltak, mert kiderült, hogy még inzulinrezisztenciám van, ami már majdnem betudható cukorbetegségnek is" - mondta korábban Paprika Dorina, aki azóta nagyon komolyan veszi a szigorú életmódváltást, és igyekszik ehhez tartani magát a gyógyulása érdekében.

Legutóbb azt is elárulta, hogy lassan már 45 kilónál tart a fogyásában, most újabb elképesztő képeken mutatta meg a változást.